Sziasztok kedves Látogatók!
Meghoztam az első fejezetet, aminek megfogalmazásán sokat gondolkoztam, de végülis Louis szemszöge mellett döntöttem. Ennek a találkozásnak a későbbiekben még jelentősége lesz, de nem az ő szempontjából. Többet sajnos nem vetíthetek előre. Elnézést kérek az esetleges hibákért, de nincs továbbra sem world a gépemen, ami egyébként sokszor segít nekem helyesírás terén. Nem mondom, hogy borzasztó helyesírási vétségeket követnék el, de gyakran nem figyelek rá oda és durván hajlamos vagyok szlengeket is beleírni. Tehát, ezért bocsánat. Ide is két, vagy három hozzászólást, váleményt kérek. Jó olvasást, remélem tetszeni fog.
Padmé Leats - első fejezet
Louis Tomlinson szemszöge
Fájó, hogy szerelmem most nem követhet amerikai utazásunk során. Bár nem megyünk sok időre, hiszen csak egy hét, de így is hiányozni fog. Míg mi az Egyesült Államokban pihenünk két koncert között, ő Olaszországba megy, ahol egy rövid tanulmányi kirándulást szervezett le magának. Sajgó szívvel nézek Eleanor után, aki még sebtiben int egyet felém, majd szép lassan távolodik tőlem. Tekintetemmel a fiúkat keresem, akik közül csak Niallt találom, az egyik büfé pultját támasztva. Egy lépést sem teszek, mikor valaki olyan lendülettel csapódik belém, hogy lábán átesve majdnem megkóstolom a földet. Az ütközés kiveri a gondolatokat a fejemből Ellel Táskája majdnem a kezemen csapódik le, csak centik választják el. Idegesen kapom fel a földről, majd feltápászkodva a lánynak nyújtom.
- A táskád. -várom negédes mosollyal a reakcióját, de ő csak értetlenül pislog rám. -Leejtetted. -teszem hozzá, hátha sikerül felfognia a dolgokat.
- Ich verstehe nicht. -motyogja el válaszul, majd ő is mosolyra húzza a száját.
- Nem beszélsz angolul? -vonom fel a szemöldököm. Zöld szemeivel engem vizslat, közben hosszú, bár kissé kócos fekete haját egy oldalra dobja.
- Puerto rica espanyol?
- Maradj itt! Egy perc és jövök. -mondom neki, hatalmasakat gesztikulálva és minnél jobban elmutogatva, remélvén, hogy megért. Zaynt keresem tekintetemmel, tudtommal egy kicsit beszéli a német nyelvet.
- Conselto puetro? -néz mélyen a szemembe, majd arca egyre vörösebbé válik. Megbántottam valamivel? Védekezően emelem fel kezeim.
- Nem értem.
- Én sem tudom, hogy mit mondtam. -tör elő a nevetés belőle, majd játékosan megböki a vállam. A táskáját hirtelen kikapja a kezemből, majd újra a földre ejti. -Kösz, nem kellett volna.
Ezzel lezártnak tudja a beszélgetésünket, ami nem csak gyerekes szivatása miatt idegesít, de érzéketlensége miatt is.
- Ugyan, semmiség. Úgy is a földön voltam. -tartom fent a műmosolyom, mire a lány csak újra végig néz rajtam. Úgy tűnik, nem esik le neki a tantusz, így tovább tetézek. -Mert valaki ellökött. -mondom ugyanúgy mosolyogva, majd értetlen pillogásai miatt, magamból kikelve ordítom el neki, hogy Ő volt az. Kissé megszeppen, majd ingerülten vágódik le az egyik kényelmetlennek tűnő székre.
- Bocsánat. -tekint a távolba, ahol a rajongóink éppen a kordonon próbálnak átjutni, de Paul és csapata remek munkát végezve, tartják vissza őket. Ekkor kezd összeállni a kép, mikor percekkel ezelőtt bemondták az egyik járat törlését, a zavargás miatt. A zavargás, amit ő okozott, mert csak ő van bent. Bajkeverő lány, egyértelmű.
- Hova mész? -nézek le ismét a lányra, aki harsányan felkacag a kérdésem hallatán. Próbálom felidézni, hogy melyik járatot törölték el, de nem ugrik be.
- Egy fuvart Texasba. -válaszol gúnyosan, közben mutatóujját a levegőben lengeti. Ettőlfüggetlenül rövid hisztériája után, reménykedve emeli rám szemeit.
- Te nem ismersz engem? -mutogatok kezemmel az arca előtt. Nem vagyok elszállva magamtól, de azért engem elég sokan ismernek. Rövid tanakodás után megrázza a fejét, így egy alkalmat kényszerít ki, hogy bemutatkozzunk egymásnak. Felényújtom a kezem, várom, hogy sajátját az enyémre helyezze kézcsókolás céljából. -Louis Tomlinson.
- Csá Loui. -nézegeti a kezem, majd végül egyszerűen lekezel. Nagyra nyílt szemekkel figyelem a reakciót. -Látnod kéne a fejed. Honnan kéne ismerjelek? -kérdezi két kacaj közt, mire értetlenül megrázom a fejem.
- Hogyhogy honnan? -riadok meg még jobban. Ez a lány barlangban él. Teljes mértékben hiányzik belőle a jó modor, az értelem és az informálódottság.
- Csak viccelek, tudom ki vagy. -nevet fel ismét. -Te vagy a híres Louis Tomlinson, a híres One Directionből. De ez most nekem nem segít. -csóválja meg a fejét, majd tekintetét arra a táblára szegezi, amin a gépek indulási időpontja látható.
Talán azért ilyen idegesítő a jelenléte számomra, mert túlságosan is olyan, mint én. Bár puszta jelenléte felnyomja bennem a pumpát, mégis valami furcsa van benne. Sosem leszünk barátok, de azért szeretem a kihívásokat.
- Mázlis napod van. -teszem a vállára a kezem, ő rögtön felpattan a helyéről és lerázza magáról a kezem. Vonakodva csúsztatom a zsebembe. -Csak, mert ilyen kedves, szimpatikus lány vagy, elviszlek. -mondom ki első gondolatom, de hirtelen elszégyenlem magam. Szemem lesütöm, majd lopva pillantok rá ismét. Felfelé haladva, a kinyújtott kezét látom meg először, majd lágy mosolyát.
- Padme Leats -ragadja meg a kezem, mikor kissé megemelem azt. Neve hallatán önkéntelenül is mosoly kúszik arcomra. Egy rosszalló nézéssel lerendezi a dolgot.
A repülőgépre való felszállásunk sosem egyszerű. Zaynt többnyire valamelyik reptéri iroda kanapéjáról kell kirángatni. Niall a büfében cövekel le, míg Harry szórakozása, hogy rémtörténeteket mesél a repülésről, főleg gyermekeknek. Néha annyira feszegeti a témát, hogy ő maga is bepánikol, s nem szeretne repülőre ülni. Talán ez a karma, vagy sors, vagy ilyesmi. Ez most sincs másképp, mire összekolompoljuk a csapatot, addigra Harryből előtör az egyik történetének traumája, így még fél óra megy el pszichés betegségének gyors leküzdésével. Most, hogy meglátják a mellettem baktató lányt, nem éreznek késztetést önmaguk lejáratására, így percek alatt fent ülhetünk a magánrepülőn.
- Ugyan nem egy Texas, de már így is egy óceánnal közelebb leszel. -pillantok a lányra, aki éppen a belső felszereltséget tapogatja. Nem kell sok ész, hogy levonjam a következtetést, miszerint sosem ült még efféle repülőn. Hófehér csuklóján egy karkötő csúszik fel, s alá, melyről mindenféle figura lóg.
- Hiszel az ilyesmiben? -ragadok meg egy patkót, mikor leül mellém. Először rám, majd a karkötőjére pillant.
- Ebben a legjobban. -húzza sejtelemes mosolyra száját, majd rövid távolba meredés után ismét felpattan és mindent megszemlél. Nem egy beszédes társaság a bajkeverő. Valamiért késztetést érzek, hogy megismerkedjek vele.
- És, iskolás vagy, vagy dolgozol? -kérdezem, miközben mellé állok, hogy megnézzem, mi olyan érdekes az ülés támláján. Majd az asztal felé veszi az irányt, ahol egy festmény díszeleg.
- Gyönyörű! -jegyzi meg suhanás közben, mert már újabb tárgyat szeretne megvizsgálni. Kíváncsisága egy darabig idegesít, majd leülök Zayn mellé, ahonnan remekül belátni az egész gépet és hagyom, hagy szaladgáljon.
- Festessz? -bátorkodom feltenni neki a kérdést, de ő nem válaszol, csak fékez és megrázza a fejét. -Hát akkor, mit csinálsz?
- Ó. -áll meg egy percre, majd leemeli a képünket a repülőgép faláról. Kissé szemügyre veszi, majd visszateszi. Végül az eredeti helyére ül vissza, ahonnan kislesve válaszol. -Tanulok. Augsburgban egy neves iskolában.
- Nem hallottam még róla. -ráncolom össze homlokom, mire zabolátlan kacaj hagyja el száját.
- Augsburg egy város, nem messze Müchentől. -emeli rám zöld szemeit, melyben a hucutság folyamatosan csillog. Tudja, hogy nem így értettem a dolgot, de mégis így válaszol.
Idegesítő beszólását újfent figyelmen kívül hagyom, inkább témát próbálok váltani. A beszélgetésünk minden alkalommal az ő felén hal el, élcelődés után. Ez egészen a leszállásig így megy, amikor köszönetet nyilvánít nekem, és a bandának a "fuvarért", majd rögtön távozni készül.
- Meghálálhatnád egy éjszakával. -nevetek rá, mire arca kissé felderül. Már érzem, hogy egy újabb csalafinta válasz következik.
- Jó. -mondja. Nem hiszem el, hogy így belemegy, mégha csak viccelt is. Nem túl úrihölgy. -Komolyan. Gyere el velem lovagolni egyszer. -kapja ki telefonom a kezemből, majd beleírja a saját számát. Táskájában matat, kikapja a pénztárcáját, amiből egy papír hullik ki. Gyorsan felkapom, hogy visszaadhassam, de mire felkelek, már csak távolodó alakját látom.
- A.. Az izéd! -kiálltok utána, de egy pillanatra néz vissza, majd vállat ránt és siet tovább. Csalódottan nézem meg a papírt, mert akármennyire is irritáló a személyisége, attól még érdekes. Liam veszi át a kezemből, majd engem kezd fürkészni. Pajzán vigyor telepedik rá, és mielőtt szólásra nyitná az ajkait leintem. -El ne kezd. Tudod.. Eleanor. -emlékeztetem őt, aki bólintva veszi tudomásul, hogy én már rég kiléptem az egyedülálló pasik köréből.
- Ez azt jelenti, hogy? -néz rám Hazza a megszokott, levakarhatatlan, csábos vigyorával. Nagy sóhajtással kísérve emelem meg jobb kezem, amin nyújtott hüvelykujjam jelzi, hogy övék a terep. Erre három "stipistopi" hangzik el, majd hatalmas veszekedés tör ki az ismeretlen Padmé birtoklási jogáért. Niall lép mellém, bíztatóan vállamra teszi a kezét és eltátog egy minden oké-t.
- Egyébként mi a neve? -kérdezi meg elsőként Zayn, hogy vitájukban felhasználhassa. Felvont szemöldökkel állok előtte, nem értem, hogy mire is jó ez. Zaynnek semmiképp, hiszen barátnője van.
- Padmé. -köpöm ki két nevetés közt a nevét. Nem csak engem, hanem bandatársaimat is emlékezteti a huszadik század egyik leghírhedtebb duplatrilógiájára, a Star Warsra. Heves nevetés tör ki belőlünk és ezt a jókedvünket már nem lombozza le semmi az út további részén sem.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Hát a végén én is nevettem.Star Wars xDD Fantasztikus lett.Tetszett nagyon,és már várom a folytatását♥
Köszönöm! És örülök, hogy tetszett. :)
xx.Macie