Sziasztok kedves Olvasók!

Sikerült elkészülnöm a negyedik fejezettel. Remélem tetszeni fog. Ha elolvastátok hagyjatok egy komit!

Loveu: Macie

5. fejezet

Padme szemszöge

Nem is folynék bele, hogy Mr. Irritáló honnan gondolja, hogy aránylag alacsony, mogorva, vizes barátnője nem vesz észre semmit abból, ahogy kalimpál a barátjának a háta mögött. Ő is tudja, hogy Louisnak sincs ínyére a velem való utazás, főként nem úgy, hogy az invitálásomat előtte végzi el Zayn. Ami azt illeti, úgy látom, hogy ez Tomlinsont sokkal mélyebben érinti, mint a barátnőjét. Bár ilyen vizes formátumban nekem sem az lenne az elsőszámú problémám, hogy kit és hova fuvaroz a pasim. Tőlem meg aztán igazán nem kell tartania, akkor sem kéne, ha fizetnének érte. Meg kell vallani, hogy Harry eszesebb, mint hittem. Legalábbis a beépített ember gondolata nagyon jó ötlet volt tőle. De hogy miért pont úgy szervezte, hogy Eleanor előtt történjen meg szerény személyem invitálása, azt nem értem. Talán amúgy sem a logikáját, vagy a miértjeit kéne kutatnom az aktuális pillanatnak, hanem örülni, hogy mindenki örül. Nekem nem kell használnom a tömegközlekedést, Harry megszivatta Louist, Eleanor meg. Eleanor fintorogva mér végig, közben igyekszik ezt mosoly alá rejteni. Nem írnám le őt barátságtalannak, inkább csak féltőnek. Ha váltana velem két szót, rögtön rájönne, hogy hamarabb ölöm meg Louis, minthogy összejöjjek vele.
- Ja, persze.. Igen. Tiverton. Arra megyek. –csap a homlokára feltűnően, majd elmutogatja kreolbőrű bandatársának, hogy ezért még kicsinálja? Nem, nem is kicsinálja, inkább brutálisan megkínozza és utána csinálja ki. Egy kicsit mosolygok rajta, ahogy artikulálva hadonászik, s látszik rajta, hogy majd felrobban az idegtől. Amint kiszórakotam magam igyekszem átrendezni a vonásaim, hogy legalább annyira tűnjek reményvesztettnek, mint amikor a panelházakban gyönyörködtem koradélután. Louis tekintete rám téved, majd a rokonlelkű énekesre,  aki ajkait biggyesztgeti és szemeit csillogtatja. Egy halk sóhaj után ismét felém fordul. Úriember módjára nem utasít vissza a társaság előtt, amit természetesen fürtös lakótársa már előre tudott. –Persze, elvihetlek..
- Ja, elvihet. –áll arébb Eleanor, miközben újra végig néz rajtam. Nem vágnék fel a kinézetemre, de úgy látom, ha Eleanornak van oka féltékenykedni rám, akkor nem nézhetek ki olyan rosszul. Tétován ácsorog, többször szólásra is nyitja a száját, de végül nem mond semmit. A jelenlévők közt járatja tekintetét, különösképp engem fikszíroz. Látszik rajta, hogy nem tudja mitévő legyen a kialakult helyzettel, így inkább a menekülést fogja választani. Így is tesz, leveti a kabátját és átnyújtja Louisnak. –Én haza megyek, ha nem baj.
- Elviszlek. –teszi fel a kezét Zayn, mint egy kisdiák. Mielőtt Louis reagálni tudna erre a hősies, önfeláldozó szívességre, már el is indulnak, így csak csalódott arccal néz a távolodó pár után. Biztosan több kedve lett volna Eleanort hazavinni, mint engem babysittelni Londonban. Harry azt már elfelejtette megemlíteteni, hogy Zayn rögtön lelép, s így kettesben maradok Louissal. Amúgy sem szimpatizálunk, de így, hogy elkergettem a szerelmét még dühösebb rám. Ha szemmel ölni lehetne, valószínűleg már holtan feküdnék valamelyik árokban.
- Bocsika. –rebegtetem meg szempillám, de tisztában vagyok vele, hogy hasztalan. Louis idegesen szív egy mély levegőt. Szemét közben becsukja, majd lassan kifújja. Fejét megrázza, majd fújtatva sarkon fordul és elindul.
- Jössz, vagy majd inkább Harry elvisz? –kérdez hátra válla fölött, megvető pillantásokkal kísérve. Meglepettségem az arcomra is kiül. Honnan tudja, hogy a fürtöske szervezkedett? Göndörke is meglepett a ravaszságával, de Louis most még jobban. Hallottam hírét, hogy viszonylag eszes srác, de, hogy ennyire, azt nem képzeltem. Még nekem sem tűnne fel, ha hasonló szituációba keverednék, pedig lassan hobbi szinten űzöm az ilyesmit. Legalább hamarabb kimutatják az emberek a foguk fehérjét, ha idegesek. Vállatvonva indulok utána, csöndesen folytatjuk az utunkat. Bárhova.
- Hova is megyünk most? –kérdezem meg. Kínosan ügyelek, hogy tekintetünk még véletlenül se találkozzon össze. Az ő szemeit egyfolytában magamon érzem, bár most nincs kedvem, sem képem szemtelenkedni vele, pedig ezer és millió apró kis szurkálódás ötlik fel bennem. Végülis szivességet tesz nekem, nem kéne elbaltáznom egy ingyen utat.
- Én haza, neked meg keresünk valami jobbféle hotelt, ahol elalhatsz. –ad határozottan őszinte választ. Hangszínén is átsüt, hogy éppen mérges és továbbra is nagyon utál. Kijelenthetem, hogy utáljuk egymást. Ez engem nem zavar túlzottan, hiszen nem abban a reményben utaztam ide, hogy majd jól összejövök egy angol pasival. Ha átlagos, ha híres, nekem akkor sem kéne Mr. Irritáló.
- Hazza?
- Most mi van megint Harryvel? Komolyan! Ne idegesíts már, nem jössz velem sehova. –förmed rám, én pedig csak jelzésképpen mutatok a sarok felé, ahol elváltunk. A sapkás, napszemüveges fiú, vigyorogva bámul ránk, majd lelép a zebrára, hogy csatlakozzon köreinkbe. –Utállak. –motyogja elhaló hangon neki, majd ismét elindul. Egy pillanatra összenézünk az említettel, aki hanyagul veti hátra a sálját.
- Én meg szeretlek. –jelenti ki a lehető leghangosabban, mire a járókelők is felfigyelnek.
Louis előttünk baktat, mi pedig egymás mellett Harryvel. Néha hallom, ahogy visszafojtva elneveti magát, valószínűleg a humoros kis tréfáján. Talán még azt is eltudom képzelni, hogy kamerát szerelt Louis kocsijába, hogy láthasson minket, ahogy útközben széttépjük egymást. Bármennyire sem szeretném, még elképzelni sem, de Harry akár még a barátaim körébe is csatlakozhatna a jelleme miatt. És azok a göndör fürtök, és a zöld szemek. A napszemüveg és sapka. A napszemüveg. Valószínűleg egy évig is spórolhatnék egy ilyen szemüvegre. Gyönyörű!
- Oké, hercegnőcske, itt elválnak útjaink. –áll meg hirtelen Louis, közben int egyet egy ház felé, ahol valószínűleg ő és Harry laknak. Nincs ellenemre, így beleegyezően bólintok rá egyet, s már nyitnám is a szám, hogy megkérdezzem merre menjek, ha egy olyan hotelben szállnék meg, ahol nem alszik velem egy patkánycsalád, de valaki közbevág.
- Miért vagy szívtelen Luu? Akár nálunk is aludhatsz. –fordul felém Harry, aki gyorsan megelőzött a beszéddel. Louis a lehető legingerültebben pördül meg. Már azt gondolnám, hogy jól tarkón vágja őt, de nem teszi meg. Csak próbálja magát légzési technikákákkal lenyugtatni mielőtt bármit is reagál rá.
- Paparazzik. Tudod. –szűri ki a fogai közt, miközben keze is ökölbe szorul. Harry ránt egyet a vállán, majd a kezembe karol és elkezd magaután húzni. Egy darabig le sem esik, hogy mi történik, mint ahogy az sem, hogy az igazi bőr bakancsom orra kopik.
- Héj. –stabilizálom magam, majd ingerülten vetem le Harry kezét a karomról. Nem megyek fel a szupersztárokhoz éjszakázni, eszemben sincs. –Van lábam, használnám. –teszem hozzá, miközben megigazgatom magamon a ruhákat. Gyorsan leellenőrzöm a cipőm állapotát, ami Harry nagy szerencséjére makulátlan maradt.
- Nem akar jönni. –sziszegi Louis, mikor mellénk ér, én pedig összehúzott szemekkel vetek rá egy pillantást. Ha már csinálok valamit, akkor rendesen csinálom. Ha már meg kell leckéztetnem Mr. Irritálót –nyilván valamelyik rávalló idióta és nyilvános poénja miatt-, akkor a lehető legjobban megleckéztetem. Ezenkívül mekkora királyság már, hogy Harry Styles jön nekem egyel?
- De, szeretnék, ha lehet. –vetek egy kérlelő, zavart mosolyt kettőjük közé. Harry arcán megjelenik az ördögi vigyora, Louis pedig majd szétrobban az idegességtől. Agresszívan vágja ki előttünk az ajtót és itt már nem érzi kötelességének, hogy megvárjon. Érthető, hiszen Harry is  velem van. Egy méterre tőlünk, már csapódik is a liftajtó, mi pedig lemondóan lépünk rá a lépcsőre. Harrynek az efféle mezei dolgok nincsenek ínyére, látom a szenvedő arckifejezésén. Talán csak azért nem teszi szóvá, hogy mozognunk kell, mert én is jelen vagyok. A lépcsőfokokat róva, leveszi a sapkáját és a szemüvegét. Gondolom itt már nem fenyegeti a veszélye, hogy lefotózzák, vagy megállítják egy aláírásért. Mikor felérünk kinyitja előttem az ajtót, amit én egy viccelődő pukedlivel köszönök meg neki. Mikor belépek a lakásba nem marad tátva a szám. Tök átlagos. Mint az én albérletem volt Németországban. Semmi cicoma, vagy puccos dolog. Csak átlagos. Egy darabig nézelődök, hátha észreveszek modjuk egy medencét a nappaliban, de nem. Sehol sincs.
- Hol a medence? –szalad ki a számon a kérdés. Gyorsan a szám elé kapom a kezem, mert tudom, hogy mekkora badarságra kérdeztem rá. Zavartan nevetek fel, mikor Harry is elneveti magát.
- Miért hiszi azt mindenki, hogy minden gazdagnak van medence a házában? –kérdezi meg vidáman, de nekem akkoris átjön egy kis gúny belőle. Közben lesegíti a kabátom és a fogasra akasztja. Cipőjét csak lerugdossa a lábáról és folytatja a vetkőzést. Én lassan megválok a bakancsomtól, és a szekrény mellé teszem, az övével együtt. Mikor végzett még visszafordul egy pillanatra. –A tetőn van amúgy. Érezd magad otthon.
Ja, persze. Érezd magad otthon. Vajon melyik pillanatban szakad rám a plafon és a medence? Igazán helytálló kijelentés, hogy érezd magad otthon, ha az otthonod a világ másik felén van. Ráadásul nincs ilyen hideg sem soha. Ezenkívül jobb esetben por, vagy trágyaszag van a levegőbe beleivódva. Kivéve, ha éppen egy hurrikán el nem viszi a csűrt. Jézus, mire is gondolok. Louis már meglehetősen elkényelmesedve, szétfolyt a kanapén és a tévét bámulja. A göndörnek nyilván jobb dolga akadt, mert felrohant az emeletre. Gőzöm sincs róla, hogy oldhatták meg ezt. Talán csak ezen a legfelső szinten vannak emeletes lakások?
- Segítsek valamiben? –veti ide Louis, miközben feltűnően csak a tévét bámulja. A távirányítóval szórakozik, ide-oda kapcsolat a csatornák között. Inkább kinyomja és felül, hogy láthasson. Én meg, mint valami idegen csak állok megszeppenve lecövekelt lábakkal. Mikor lettem én ilyen félénk?
- Fáradt vagyok, régóta fent vagyok. –teszek utalást, ő pedig rögtön kapcsol, de már nem a távirányítóval. Úgy látszik sikerült lehiggadnia, mert még a földre dobott táskámat is felkapja, miközben elvezet a vendégszobához, vagy valamelyik hálóhoz.
- Itt alhatsz, mert itt nem én alszok. –jelenti be, a táskámat az ágyra rakva. Kissé felméri a szoba állapotát, majd bólintva sarkon fordul és kilép az ajtón. Mielőtt becsukná maga után, egy szó erejéig visszadugja a fejét. Én közben már levetettem a pulcsim, szerencsémre viszont egy poló is lapult alatta, így nem kerültünk kellemetlen szituációba. –Reggel korán indulunk, majd felkeltelek.
- Köszi! –szólok utána, de már az ajtó csapódása elnyomja a hangom. Ha ilyen lesz az út során is, van esély rá, hogy mégsem fogom kivéreztetni. Bár ez még a jövő zenéje.

-Ébredj Amidala királynő. –kopogtat valaki az ajtómon. Nincs erőm válaszolni rá, csak morgok egy kicsit és a párnát a fejemre húzom. Ha valamiben igazán jó vagyok, az az alvás. Egyszer egy napot átaludtam, egyenlőre ez a rekordom. Talán nem most kéne megdöntenem. Már fejben elhatároztam, hogy perceken belül kikelek az ágyból, de a testem nem hajlandó reagálni az utasításokra. Még pár kopogás hallatszik, majd kinyílik az ajtó. –Hál’ isten, azt hittem, megszöktél. –hallom Mr. Irritáló hangját egyre közelebbről. Az átérződő irónia miatt, csak jobban beleépülök az ágyneműbe. Hirtelen megcsapja a bőrömet a hideg, pánikszerűen ülök fel. Csak szúrósan pillantok a fiú felé párat, majd magamra kapom, az ott felejtett pokrócot, hogy eltakarjam alulöltözöttségemet. –Jó a hajad.
- Igazán humoros. –jegyzem meg, miközben a fiú rajtam nevet. Nem tartozok a szégyenlős lányok körébe, mert fiúk körében nőttem fel és a tanulmányaim során is főként fiúkkal kell lennem, de nem szeretnék kellemetlenséget okozni neki azzal, hogy fehérneműben flangálok előtte. –Mosdó?
- Folyosón harmadik balra. –magyarázza, én pedig a magamra csavart takaróval és pár ruhadarabbal elindulok megkeresni, így magára hagyva a szobában. Gyorsan leszámolom a három ajtót, majd benyitok. Harry szobájában találom magam, ahol ő békésen –és totál pucéran- szuszog. Gyorsan becsukom, közben hallom, ahogy Louis hangosan szórakozik rajtam.
- Másik bal! –lép ki ő is a szobából. Grimaszolok egyet, majd bevonulok a fürdőbe. Egy darabig még kuncog, aztán léptei dobogásából következtetve lemegy a nappaliba. Gyorsan letusolok és felöltözök. Hajamat egyszerűen kifésülöm és egy laza kontyba kötöm. Mikor késznek nyilvánítom magam, bepakolok a táskámba és lemegyek a nappaliba. Louis már kabátban ácsorog, lábával a lehető leghangosabban dobol. Felkapom a dzsekim és a cipőm és egy röpke pillanatra egymásra nézünk. Ő tipikusan férfimodellesen van felöltözve, én meg még úgy sem, mint egy hajléktalan. Neki is feltűnik, hogy egymás ruházatát vizsgáljuk.
- Szép jelmez. Minek is öltöztél? –kérdezi kuncogva, miközben kitárja előttem az ajtót. Kilépek rajta, bár egy kicsit félek, hogy becsapja utánam és nem visz sehova. Mikor ő is kilép rajta, egy kicsit megnyugszom, így már merek megjegyzést tenni az ő öltözékére.
- Nem tudom feltűnt-e, de én nem vagyok pasi. Nem irigykedek a bőrkabidra. –pöckölöm meg a gallérját, mire összehúzza a szemeit.
- Legalább stílusos a szerelésem. Nem úgy, mint a tiéd. –tesz burkolatlan megjegyzést újra, mire halkan felnevetek rajta.
- Nem készültem rá, hogy ilyen melegen kell felöltözni. –megyek bele a sértegetésbe, bár arcát látva lehet, hogy sikerült túllőnöm a célon. Nem tesz hozzá semmit, de látszik rajta, hogy valami élces beszóláson gondolkozik. A parkolóban előre engedem, hogy vezessen a kocsihoz. Nem mintha ezután is azt csinálná majd. –És mikor is fogunk odaérni?
- Nem hittem, hogy.. –kezd bele, de inkább csöndben marad. –Nincs ötletem, de akkoris ronda a ruhád. –közli higgadtan, miközben szinte letépi a vállamról a táskát és bedobja a csomagtartóba. És ha az értékes porcelán étkészletemet vinném magammal? –Egy nap. Meg egy éjszaka. Attól függ, hogy haladunk. Ha rajtam múlik, akkor 5 óra alatt is megjárjuk.
- Sok. Egyébként honnan tudtad, hogy a göndör tervezte el ezt így? –kérdezem meg tőle, mire csak megrántja a vállát. Elhal a beszélgetésünk, mikor elindulunk. Mintha valami néma megegyezést kötöttünk volna, hogy nem kérdezünk és válaszolunk egymásnak. Ő csöndben vezet, én pedig utazom, így nem zavarjuk annyira egymást.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés